Tudományos felmérés készült arról, meddig hisznek a gyerekek a Mikulásban
Az első nemzetközi "Mikulás-felmérés" szerint a gyerekek általában nyolcéves korukig hisznek a Mikulásban.

Közeledik a karácsony. Szépirodalmi adventi kalendáriumunkban minden reggel egy-egy magyar író, költő versével, novellájával, meséjével indulunk neki a napnak. Tartson velünk a 24 napon át, keresztül-kasul a magyar irodalom évtizedein és évszázadain!
A HungaroControl a lézerfények veszélyeire figyelmeztet.
Liptai Claudia, Caramel, Rúzsa Magdi és Vastag Csaba is kiveszi a részét a jótékonykodásból – van, akinek személyes érintettsége is van.
Hogy miért eszünk karácsonykor töltött káposztát, annak a hallal ellentétben, nem sok magyarázatára bukkantunk. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az év végi disznóvágások nyomán vívta ki helyét az ünnepi asztalon, hiszen volt bőven friss hús, kolbász, ami a káposztába kerülhetett. Némely egészségtudatosok szerint a savanyú káposzta magas C-vitamin tartalma is közrejátszhatott a dologban. Persze, hogy a téli vitaminbombából mennyi marad a komótos főzés után, azt ne firtassuk...
Közeledik a karácsony. Szépirodalmi adventi kalendáriumunkban minden reggel egy-egy magyar író, költő versével, novellájával, meséjével indulunk neki a napnak. Tartson velünk a 24 napon át, keresztül-kasul a magyar irodalom évtizedein és évszázadain!
Cukiskodó fotósorozattal kíván boldog karácsonyt a brit királyság.
A Viber idén karácsonyra egy az alkalmazás különböző funkcióiból összeválogatott karácsonyi csomaggal jelentkezik, melyben ingyenes matricák, chatbotok és közösségi csatornák is vannak.
Mindenkinek ismerős a Luca széke, amellyel majd boszorkányt lehet látni karácsonykor. De miért ehhez az ünnephez kötődik? Egyáltalán ki volt Lúcia, és ki Luca asszony, és miért olyan gazdag a népszokások tárháza ezen a jeles napon? Kis Luca-napi körkép.
Közeledik a karácsony. Szépirodalmi adventi kalendáriumunkban minden reggel egy-egy magyar író, költő versével, novellájával, meséjével indulunk neki a napnak. Tartson velünk a 24 napon át, keresztül-kasul a magyar irodalom évtizedein és évszázadain!
Mondta valaki, hogy szentségtörés egy kis csavart vinni a hagyományos karácsonyi ételekbe? Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég pár apró változtatás, és mindjárt egy kicsit más lesz a nagyi ünnepi menüje.
Karácsony előtt az adakozási kedv is felbuzog az emberekben, az adományozás kultúrájában azonban még van hova fejlődnünk. Sokan nem tudják, hogy a pénzen kívül mi a leghasznosabb adomány, ezért sokszor használhatatlan tárgyak tömkelege árasztja el a mélyszegénységben élőket. Összegyűjtöttük, hová és mit adhatnak le azok, akik az utolsó pillanatban adakoznának.
Közeledik a karácsony. Szépirodalmi adventi kalendáriumunkban minden reggel egy-egy magyar író, költő versével, novellájával, meséjével indulunk neki a napnak. Tartson velünk a 24 napon át, keresztül-kasul a magyar irodalom évtizedein és évszázadain!
A karácsonyi pulóverek sok helyen kötelező elemei az ünnepi készülődésnek. Most a Microsoft is készített egyet, ha már lúd legyen kövér alapon: a legrondább a Windows-logót tették rá.
Egy dizájnert elgondolkodtatott a változás.
Közeledik a karácsony. Szépirodalmi adventi kalendáriumunkban minden reggel egy-egy magyar író, költő versével, novellájával, meséjével indulunk neki a napnak. Tartson velünk a 24 napon át, keresztül-kasul a magyar irodalom évtizedein és évszázadain!
Biztonsági kamera rögzítette a brit nőnek az éj leple alatt elkövetett akcióját.